Fuszekli
Mozdulj velünk az egészséges holnapodért!

MENÜ

A "Fuszekli Hendikep" egy olyan futó rendezvény, ahol minden résztvevőnek azonos esélye van a győzelemre.
Ezt úgy érjük el, hogy nem egyszerre indítjuk a mezőnyt, hanem egyenként. Az indulási időket mindig az előzőekben mért futások átlagos eredménye alapján határozzuk meg. A gyorsabb futók pontosan annyi időhátránnyal rajtolnak, mint amennyivel megelőzték a többieket. A Fuszekli Hendikep győztese az, aki először halad át a célvonalon, így egy lassabb futó is lehet győztes! Az első három női és férfi helyezett egyedi érmet kap. Támogatóink ajándékait a rendezvény résztvevői között sorsoljuk ki. Mindenkinek először egy "időmérő futáson" kell részt vennie, erre minden alkalommal lehetőséget biztosítunk.

A Fuszekli Hendikep minden hónap utolsó csütörtöki napján kerül megrendezésre az esti órákban, hogy minél többen el tudjanak jönni. 
A rajt és a cél a városligeti futópályán pályán van, a futóútvonal 1 km-es, így 5 körrel teljesíthető az 5 km-es táv.

Nem baj, ha még nem tudod végigfutni a távot, gyalogolni is lehet. Lehetőség lesz minden alkalommal a felmérő futás teljesítésére is és a Fuszekli (Futó- és Szabadidő Sportegyesület Kaposvár) csapatához való csatlakozásra is.

Minden alkalommal díjazzuk a Fuszekli Hendikep havi női és férfi legjobbjait, de éves pontversenyt is hirdetünk!

Az éves pontverseny 2016-ban is újra indul, a szamályok nem változtak az előző évhez képest.

A pontozás szabályai:

1. Pontot az kaphat, akinek már volt egy mért ideje, azaz már a hendikep szabályai szerint indult időzített indítással. Aki a 2015. évben nem futott, az nem indul hendikepben hanem az első futás alkalmával új felmérő futáson vesz részt.

2. Aki célba ér, az kap 1 pontot.

3. Aki az átlagos idejénél jobb időeredménnyel végzett, az kap 2 pontot. Az átlagba az előző évi és a 2016. évi futások számítanak!

4. Aki az eddig mért legjobb idejét is megjavította, az kap 3 pontot.

Az eredményeket chipes időmérő rendszerrel rögzítjük. Az időmérő chipeket úgy béreljük, ezért célszerű előnevezni, melyet legkésőbb a verseny előtti kedd 18 óráig lehet megtenni. A helyszínen csak korlátozott számban, a rendelkezésre álló chipek számáig tudunk elfogadni. Az eredménylistát az honlapunkon és e-mailben is közölni fogjuk. 

A verseny kiadásainak fedezésére 500 Ft-os nevezési díjat szedünk be, melyet a helyszínen kell megfizetni. A felmérő futásnak nincs nevezési díja, Fuszekli tagoknak és tájfutóknak a nevezési díj 200 Ft.


Nevezni lehet a helyszínen. Az első futásra jelenkezés a fuszeklise@gmail.com email címen.
Nevezéshez add meg neved, születési dátumod és email címed !

Ne mondj, hanem fuss Csütörök5!

2016. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2016. szeptember 29-i verseny után (minden Hendikep futó dupla pontot kapott):

Név Összpont 09. hó
Tankó Adorján 21
Simon Zsolt 18
Ureczky József Dr. 18
Bódog Miklós 15
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 15
Győri Áron 14
Panyik András 13
Szabó Eszter 13
Varga Balázs 12
Varga András 11
Bella Gábor 11
Zieger Zsolt 10
Somogyi Mariann 9
Gelencsér Andrea 9
Kovács Kriszta 9
Kiss Adrián Marcell 8
Korchmáros Somogyi Gabriella Dr. 8
Gyarmati Szabolcs 7
Gyöngyösi János 7
Kellán Sándorné 6
Pintér Beáta 6
Mihalicsné Iglói Nikolett 6
Bognár Bernadett 6
Bán Balázs 6
Vágvölgyi Krisztián 5
Ureczky Dóra Dr. 5
Darányiné Pethő Erzsébet 4
Bank Flóra 4
Gyurcsek Norbert 4
Gősi Enikő 4
Márkus Melinda 4
Barát Imola 3
Horváth Zita 3
Szolnokiné Kovács Mária 3
Kundra Csaba 3
Erős Tivadar 3
Pintér György 3
Horváth Andrea 3
Bogdán Gergely 3
Sárközi Attila 3
Csapóné Szarka Edit 2
Luokkala Brian 1
Luokkala Noémi 1
Szilvási Maja 1
Márta Richárd 1
Kovács Imre 1

 

2016. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2016. augusztus 25-i verseny után:

Név Összpont08
Tankó Adorján 15
Ureczky József Dr. 14
Simon Zsolt 12
Panyik András 9
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 9
Bódog Miklós 9
Szabó Eszter 9
Győri Áron 8
Korchmáros Somogyi Gabriella 8
Zieger Zsolt 8
Bella Gábor 7
Gyarmati Szabolcs 7
Gyöngyösi János 7
Varga Balázs 6
Mihalicsné Iglói Nikolett 6
Bognár Bernadett 6
Bán Balázs 6
Kiss Adrián Marcell 6
Varga András 5
Vágvölgyi Krisztián 5
Ureczky Dóra Dr. 5
Kovács Kriszta 5
Márkus Melinda 4
Gelencsér Andrea 3
Horváth Zita 3
Somogyi Mariann 3
Szolnokiné Kovács Mária 3
Kundra Csaba 3
Erős Tivadar 3
Pintér György 3
Horváth Andrea 3
Bogdán Gergely 3
Sárközi Attila 3
Gősi Enikő 2
Luokkala Brian 1
Luokkala Noémi 1
Szilvási Maja 1
Barát Imola 1
Márta Richárd 1
Kovács Imre 1

2016. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2016. augusztus 25-i verseny előtt:

Név Összpont06
Tankó Adorján 13
Ureczky József Dr. 12
Simon Zsolt 10
Szabó Eszter 9
Korchmáros Somogyi Gabriella 8
Zieger Zsolt 8
Gyarmati Szabolcs 7
Bódog Miklós 7
Gyöngyösi János 7
Varga Balázs 6
Mihalicsné Iglói Nikolett 6
Bognár Bernadett 6
Bán Balázs 6
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 6
Kiss Adrián Marcell 6
Panyik András 6
Bella Gábor 6
Vágvölgyi Krisztián 5
Ureczky Dóra Dr. 5
Kovács Kriszta 5
Győri Áron 5
Márkus Melinda 4
Horváth Zita 3
Somogyi Mariann 3
Varga András 3
Szolnokiné Kovács Mária 3
Kundra Csaba 3
Erős Tivadar 3
Pintér György 3
Horváth Andrea 3
Bogdán Gergely 3
Sárközi Attila 3
Gősi Enikő 2
Luokkala Brian 1
Luokkala Noémi 1
Szilvási Maja 1
Barát Imola 1
Márta Richárd 1
Kovács Imre 1

 

2016. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2016. május 26-i verseny után:

Név Összpont05
Ureczky József Dr. 10
Tankó Adorján 10
Szabó Eszter 9
Simon Zsolt 8
Korchmáros Somogyi Gabriella 8
Zieger Zsolt 8
Gyarmati Szabolcs 7
Varga Balázs 6
Mihalicsné Iglói Nikolett 6
Bognár Bernadett 6
Bán Balázs 6
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 6
Kiss Adrián Marcell 6
Ureczky Dóra Dr. 5
Kovács Kriszta 5
Győri Áron 5
Bódog Miklós 5
Bella Gábor 5
Márkus Melinda 4
Gyöngyösi János 4
Horváth Zita 3
Somogyi Mariann 3
Vágvölgyi Krisztián 3
Szolnokiné Kovács Mária 3
Kundra Csaba 3
Erős Tivadar 3
Pintér György 3
Horváth Andrea 3
Panyik András 3
Bogdán Gergely 3
Sárközi Attila 3
Gősi Enikő 2
Szilvási Maja 1
Barát Imola 1
Márta Richárd 1

 

2016. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2016. április 28-i verseny után:

 

Név Összpont04
Korchmáros Somogyi Gabriella 8
Tankó Adorján 8
Ureczky József Dr. 8
Simon Zsolt 8
Szabó Eszter 7
Zieger Zsolt 7
Gyarmati Szabolcs 7
Kiss Adrián Marcell 6
Mihalicsné Iglói Nikolett 6
Bognár Bernadett 6
Bán Balázs 6
Bódog Miklós 5
Kovács Kriszta 5
Ureczky Dóra Dr. 5
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 4
Gyöngyösi János 4
Bella Gábor 4
Márkus Melinda 4
Erős Tivadar 3
Panyik András 3
Bogdán Gergely 3
Horváth Zita 3
Varga Balázs 3
Vágvölgyi Krisztián 3
Szolnokiné Kovács Mária 3
Pintér György 3
Horváth Andrea 3
Győri Áron 3
Sárközi Attila 3
Gősi Enikő 2
Szilvási Maja 1
Kundra Csaba 1
Barát Imola 1

 

2016. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2016. március 31-i verseny után:

Név Összpont
Simon Zsolt 8
Bognár Bernadett 6
Mihalicsné Iglói Nikolett 6
Gyarmati Szabolcs 6
Ureczky József Dr. 6
Bán Balázs 6
Tankó Adorján 5
Korchmáros Somogyi Gabriella 5
Ureczky Dóra Dr. 5
Zieger Zsolt 5
Szabó Eszter 4
Márkus Melinda 4
Kiss Adrián Marcell 4
Győri Áron 3
Vágvölgyi Krisztián 3
Horváth Andrea 3
Bella Gábor 3
Horváth Zita 3
Pintér György 3
Sárközi Attila 3
Szolnokiné Kovács Mária 3
Varga Balázs 3
Bódog Miklós 2
Gősi Enikő 2
Kovács Kriszta 2
Gyöngyösi János 1
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 1
Kundra Csaba 1
Barát Imola 1
Szilvási Maja 1

 

2016. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2016. február 25-i verseny után (javított):

Név Összpont
Bán Balázs 6
Simon Zsolt 5
Ureczky Dóra Dr. 4
Ureczky József Dr. 4
Kiss Adrián Marcell 4
Zieger Zsolt 4
Szolnokiné Kovács Mária 3
Mihalicsné Iglói Nikolett 3
Bognár Bernadett 3
Tankó Adorján 3
Horváth Zita 3
Varga Balázs 3
Gyarmati Szabolcs 3
Korchmáros Somogyi Gabriella 3
Pintér György 3
Sárközi Attila 3
Márkus Melinda 2
Kovács Kriszta 2
Bella Gábor 2
Szilvási Maja 1
Barát Imola 1
Szabó Eszter 1
Vágvölgyi Krisztián 1
Gősi Enikő 1

 

 

 

2016. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2016. január 28-i verseny után:

 

Név Pont01
Horváth Zita 3
Korchmáros Somogyi Gabriella Dr. 3
Bán Balázs 3
Varga Balázs 3
Sárközi Attila 3
Gyarmati Szabolcs 3
Pintér György 3
Zieger Zsolt 2
Kiss Adrián Marcell 2
Ureczky József Dr. 2
Simon Zsolt 2
Ureczky Dóra Dr. 2
Bella Gábor 1
Vágvölgyi Krisztián 1
Gősi Enikő 1

 

A 2015. évi pontverseny győztese a december 30-i verseny után:

Bódog Miklós

Gratulálunk, Miki!

Végső pontállás:

Név Összpont 2015
Bódog Miklós 30
Ureczky József Dr. 24
Fodor-Varga Petra 23
Kiss Adrián Marcell 22
Kundra Csaba 18
Gyurcsek Norbert 17
Sárközi Attila 16
Simon Zsolt 16
Bella Gábor 15
Zieger Zsolt 14
Vágvölgyi Krisztián 14
Márkus Melinda 13
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 12
Szabó Eszter 11
Ureczky Dóra Dr. 9
Luokkala Noémi 9
Tankó Adorján 7
Horváth András 6
Schmal Krisztina 6
Bognár Bernadett 6
Korchmáros Somogyi Gabriella 6
Győri Gábor 6
Becker Roland 5
Bankné Pintér Beáta 4
Nagyné Major Katalin 4
Darányiné Pethő Erzsébet 4
Szilvási Maja 4
Makai Klári 4
Barát Imola 4
Varga Balázs 3
Járfásné Takács Krisztina 3
Lojánné Tihanyi Melinda 3
Loukkala Brian 3
Deák Veronika Dr. 3
Csajághy Puha Anikó 3
Pintér György 3
Gősi Enikő 3
Zadravecz Károly 3
Kovács Kriszta 3
Horváth Andrea 3
Galambos Erika 3
Panyik András 3
Nagy Zoltán Zottya 3
Kovács Imre 3
Krakter Dániel 3
Varga Dávid 3
Nagy Zoltán 2
Ujváry András 2
Róka Norbert 2
Csapóné Szarka Edit 1
Bank Flóra 1
Horváth Zita 1
Piller Adrien 1
Molnár Anita 1
Könczöl Anett 1
Szilágyi Tamás 1

 

2015. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2015. november 26-i verseny után:

(korábbi téves közlés javítva!)

Név Pont 11 hó
Bódog Miklós 27
Fodor-Varga Petra 22
Ureczky József Dr. 22
Kiss Adrián Marcell 20
Kundra Csaba 16
Gyurcsek Norbert 15
Bella Gábor 15
Vágvölgyi Krisztián 14
Simon Zsolt 14
Zieger Zsolt 13
Sárközi Attila 13
Márkus Melinda 12
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 12
Szabó Eszter 11
Ureczky Dóra Dr. 9
Luokkala Noémi 9
Schmal Krisztina 6
Bognár Bernadett 6
Korchmáros Somogyi Gabriella 6
Győri Gábor 6
Horváth András 5
Tankó Adorján 5
Becker Roland 5
Bankné Pintér Beáta 4
Nagyné Major Katalin 4
Darányiné Pethő Erzsébet 4
Szilvási Maja 4
Makai Klári 4
Barát Imola 4
Járfásné Takács Krisztina 3
Lojánné Tihanyi Melinda 3
Loukkala Brian 3
Deák Veronika Dr. 3
Csajághy Puha Anikó 3
Pintér György 3
Gősi Enikő 3
Zadravecz Károly 3
Kovács Kriszta 3
Horváth Andrea 3
Galambos Erika 3
Panyik András 3
Nagy Zoltán Zottya 3
Kovács Imre 3
Krakter Dániel 3
Varga Dávid 3
Nagy Zoltán 2
Ujváry András 2
Róka Norbert 2
Csapóné Szarka Edit 1
Bank Flóra 1
Horváth Zita 1
Piller Adrien 1
Molnár Anita 1
Könczöl Anett 1
Szilágyi Tamás 1

Nem tudom, minek kellene történnie, hogy ne Bódog Miklós nyerje az éves pontversenyt!

Hajrá Miki!

 

2015. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2015. augusztus 27-i verseny után:

 

Név Összpont
Bódog Miklós 19
Fodor-Varga Petra 18
Ureczky József Dr. 16
Kiss Adrián Marcell 15
Gyurcsek Norbert 11
Bella Gábor 10
Kundra Csaba 10
Szabó Eszter 9
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 9
Simon Zsolt 9
Sárközi Attila 9
Vágvölgyi Krisztián 8
Zieger Zsolt 8
Schmal Krisztina 6
Luokkala Noémi 6
Korchmáros Somogyi Gabriella 6
Horváth András 4
Darányiné Pethő Erzsébet 4
Ureczky Dóra Dr. 4
Járfásné Takács Krisztina 3
Lojánné Tihanyi Melinda 3
Deák Veronika Dr. 3
Szilvási Maja 3
Győri Gábor 3
Gősi Enikő 3
Kovács Imre 3
Márkus Melinda 3
Zadravecz Károly 3
Barát Imola 2
Ujváry András 2
Róka Norbert 2
Nagy Zoltán 2
Csapóné Szarka Edit 1
Makai Klári 1
Molnár Anita 1
Könczöl Anett 1
Szilágyi Tamás 1
Nagyné Major Katalin 1

2015. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2015. július 30-i verseny után:

Név összpont
Bódog Miklós 18
Fodor-Varga Petra 16
Ureczky József Dr. 14
Kiss Adrián Marcell 13
Gyurcsek Norbert 11
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 9
Kundra Csaba 9
Szabó Eszter 9
Sárközi Attila 7
Bella Gábor 7
Zieger Zsolt 7
Simon Zsolt 6
Vágvölgyi Krisztián 4
Horváth András 4
Darányiné Pethő Erzsébet 3
Deák Veronika Dr. 3
Gősi Enikő 3
Győri Gábor 3
Járfásné Takács Krisztina 3
Korchmáros Somogyi Gabriella 3
Kovács Imre 3
Lojánné Tihanyi Melinda 3
Schmal Krisztina 3
Szilvási Maja 3
Luokkala Noémi 2
Ureczky Dóra 2
Barát Imola 2
Ujváry András 2
Csapóné Szarka Edit 1
Könczöl Anett 1
Makai Klári 1
Molnár Anita 1
Szilágyi Tamás 1
Zadravecz Károly 1

2015. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2015. április 30-i verseny után:

Név Összpont
Fodor Varga Petra 10
Bódog Miklós 10
Szabó Eszter 7
Kiss Adrián Marcell 6
Kundra Csaba 6
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 6
Bella Gábor 5
Ureczky József Dr. 5
Sárközi Attila 4
Gyurcsek Norbert 3
Szilvási Maja 3
Darányiné Pethő Erzsébet 3
Gősi Enikő 3
Győri Gábor 3
Kovács Imre 3
Barát Imola 2
Horváth András 2
Ujváry András 2
Csapóné Szarka Edit 1
Könczöl Anett 1
Makai Klári 1
Molnár Anita 1
Szilágyi Tamás 1
Ureczky Dóra 1
Zieger Zsolt 1

 

 

2015. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2015. március 26-i verseny után:

 

Név Összpont
Fodor Varga Petra 8
Bódog Miklós 7
Ureczky József Dr. 5
Szabó Eszter 4
Sárközi Attila 4
Gősi Enikő 3
Győri Gábor 3
Darányiné Pethő Erzsébet 3
Kovács Imre 3
Bella Gábor 3
Kiss Adrián Marcell 3
Kundra Csaba 3
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 3
Ujváry András 2
Barát Imola 2
Horváth András 2
Zieger Zsolt 1
Szilvási Maja 1
Csapóné Szarka Edit 1
Könczöl Anett 1
Makai Klári 1
Molnár Anita 1
Szilágyi Tamás 1
Ureczky Dóra 1

 

 

 2015. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2015. február 26-i verseny után:

Név Összpont
Fodor Varga Petra 5
Bódog Miklós 4
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 3
Ureczky József Dr. 3
Sárközi Attila 3
Kundra Csaba 3
Horváth András 2
Kiss Adrián Marcell 2
Barát Imola 2
Bella Gábor 2
Szilágyi Tamás 1
Szabó Eszter 1
Ureczky Dóra 1
Darányiné Pethő Erzsébet 1
Könczöl Anett 1
Makai Klári 1
Molnár Anita 1

2015. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2015. január 29-i verseny után:

Név Összpont
Fodor Varga Petra 2
Kundra Csaba 2
Barát Imola 1
Bella Gábor 1
Bódog Miklós 1
Darányiné Pethő Erzsébet 1
Kiss Adrián Marcell 1
Könczöl Anett 1
Makai Klári 1
Molnár Anita 1
Sárközi Attila 1
Ureczky József Dr. 1
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 1

 

2014. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2014. december 29-i verseny után:

 

A 2014. évben az éves pontverseny győztese: Róka Norbert, aki 11 futás alkalmával 25 pontot gyűjtött.

Gratulálunk!

 

 

 

 

 

További eredmények:

Név Összpont Futások száma
Róka Norbert 25 11
Ureczky József Dr. 22 11
Molnár Zoltán 16 11
Klenovics Attila 16 6
Kiss Adrián Marcell 15 8
Kundra Csaba 15 8
Ureczky Dóra 15 6
Bella Gábor 14 8
Horváth András 10 4
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 8 4
Molnár Anita 8 4
Gyurcsek Norbert 7 4
Bódog Miklós 7 4
Barát Imola 7 4
Galambos Erika 7 4
Furman András 7 4
Darányiné Pethő Erzsébet 6 3
Szabó Eszter 5 3
Mihályfy Gábor 5 3
Sturm Ernő 5 4
Fodor Varga Petra 5 3
Szilvási Maja 5 2
Török Ilona 5 2
Ujváry András 5 3
Sárközi Attila 5 2
Simon Csilla 4 3
Magyar Ádám 4 3
Krakter Dániel 4 2
Deák Veronika Dr. 3 2
Gelencsér Andrea 3 2
Zarzitzki Csilla 3 2
Horváth-Kaiser Beáta 3 2
Kéki Gabriella 3 2
Csendesné Rózsa Diána 3 2
Rácz Gergely 3 2
Pál Judit 3 1
Péter Zsófia 3 1
Piller Adrien 3 1
Zadravecz Károly 3 1
László Imre 3 1
Csernyák Tibor 3 1
Könczöl Anett 3 1
Györék Roland 3 1
Nagyné Major Katalin 2 2
Steinbacher Marietta 2 2
Papp Szilvia 1 2
Horváth Fanni 1 2
Csapóné Szarka Edit 1 1
Horváth Zita 1 1
Hegedüs Szabolcs 1 1
Kovács Ferenc 1 2
Boha Ferenc 1 1
Nagy Zoltán 1 2
Horváth Barnabás 1 1
Paróczi Zsolt 1 1

 

 

2014. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2014. november 27-i verseny után: 

Név Összpont
Róka Norbert 24
Ureczky József Dr. 20
Molnár Zoltán 16
Klenovics Attila 16
Kiss Adrián Marcell 15
Bella Gábor 14
Kundra Csaba 14
Ureczky Dóra 13
Horváth András 10
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 8
Gyurcsek Norbert 7
Bódog Miklós 7
Molnár Anita 7
Barát Imola 7
Galambos Erika 7
Darányiné Pethő Erzsébet 6
Furman András 6
Szabó Eszter 5
Mihályfy Gábor 5
Sturm Ernő 5
Szilvási Maja 5
Török Ilona 5
Krakter Dániel 4
Magyar Ádám 4
Simon Csilla 4
Ujváry András 4
Fodor Varga Petra 3
Sárközi Attila 3
Könczöl Anett 3
Gelencsér Andrea 3
Horváth-Kaiser Beáta 3
Kéki Gabriella 3
Csendesné Rózsa Diána 3
Csernyák Tibor 3
Deák Veronika Dr. 3
Györék Roland 3
László Imre 3
Pál Judit 3
Péter Zsófia 3
Piller Adrien 3
Rácz Gergely 3
Zadravecz Károly 3
Zarzitzki Csilla 3
Nagyné Major Katalin 2
Steinbacher Marietta 2
Boha Ferenc 1
Csapóné Szarka Edit 1
Hegedüs Szabolcs 1
Horváth Barnabás 1
Horváth Fanni 1
Horváth Zita 1
Kovács Ferenc 1
Nagy Zoltán 1
Papp Szilvia 1
Paróczi Zsolt 1

 

2014. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2014. október 30-i verseny után: 

Név Összpont
Róka Norbert 21
Ureczky József Dr. 18
Klenovics Attila 16
Kiss Adrián Marcell 15
Molnár Zoltán 15
Kundra Csaba 13
Bella Gábor 13
Ureczky Dóra 11
Horváth András 8
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 8
Barát Imola 7
Galambos Erika 7
Molnár Anita 6
Darányiné Pethő Erzsébet 6
Furman András 6
Szilvási Maja 5
Török Ilona 5
Mihályfy Gábor 5
Sturm Ernő 5
Gyurcsek Norbert 4
Bódog Miklós 4
Magyar Ádám 4
Simon Csilla 4
Szabó Eszter 4
Krakter Dániel 4
Ujváry András 4
Zadravecz Károly 3
László Imre 3
Deák Veronika Dr. 3
Zarzitzki Csilla 3
Pál Judit 3
Péter Zsófia 3
Piller Adrien 3
Csendesné Rózsa Diána 3
Csernyák Tibor 3
Rácz Gergely 3
Györék Roland 3
Nagyné Major Katalin 2
Steinbacher Marietta 2
Csapóné Szarka Edit 1
Horváth Fanni 1
Horváth Zita 1
Papp Szilvia 1
Boha Ferenc 1
Hegedüs Szabolcs 1
Nagy Zoltán 1
Kovács Ferenc 1
Horváth Barnabás 1
Paróczi Zsolt 1

2014. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2014. szeptember 25-i verseny után: 

Név Összpont
Róka Norbert 20
Klenovics Attila 16
Ureczky József Dr. 15
Molnár Zoltán 14
Kiss Adrián Marcell 13
Bella Gábor 12
Kundra Csaba 11
Ureczky Dóra 8
Horváth András 8
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 8
Barát Imola 7
Galambos Erika 7
Darányiné Pethő Erzsébet 6
Furman András 6
Szilvási Maja 5
Török Ilona 5
Mihályfy Gábor 5
Sturm Ernő 5
Simon Csilla 4
Szabó Eszter 4
Krakter Dániel 4
Ujváry András 4
Molnár Anita 4
Deák Veronika Dr. 3
Zarzitzki Csilla 3
Pál Judit 3
Péter Zsófia 3
Piller Adrien 3
Csendesné Rózsa Diána 3
Bódog Miklós 3
Csernyák Tibor 3
Rácz Gergely 3
Magyar Ádám 3
Györék Roland 3
Nagyné Major Katalin 2
Steinbacher Marietta 2
Gyurcsek Norbert 2
Papp Szilvia 1
Boha Ferenc 1
Hegedüs Szabolcs 1
Nagy Zoltán 1
Kovács Ferenc 1
Horváth Barnabás 1
Paróczi Zsolt 1

2014. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2014. augusztus 28-i verseny után:

Név Összpont
Róka Norbert 17
Klenovics Attila 16
Molnár Zoltán 13
Ureczky József Dr. 12
Kiss Adrián Marcell 11
Bella Gábor 10
Kundra Csaba 9
Ureczky Dóra 8
Horváth András 8
Galambos Erika 7
Darányiné Pethő Erzsébet 6
Furman András 6
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 5
Mihályfy Gábor 5
Sturm Ernő 5
Simon Csilla 4
Szabó Eszter 4
Barát Imola 4
Krakter Dániel 4
Ujváry András 4
Szilvási Maja 3
Zarzitzki Csilla 3
Pál Judit 3
Péter Zsófia 3
Piller Adrien 3
Csendesné Rózsa Diána 3
Rácz Gergely 3
Csernyák Tibor 3
Nagyné Major Katalin 2
Török Ilona 2
Steinbacher Marietta 2
Gyurcsek Norbert 2
Molnár Anita 1
Boha Ferenc 1
Hegedüs Szabolcs 1
Nagy Zoltán 1
Kovács Ferenc 1
Horváth Barnabás 1
Paróczi Zsolt 1

 

2014. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2014. június 26-i verseny után:

Név Összpont Átlag
Klenovics Attila 14 23:38:12
Róka Norbert 12 22:55:26
Ureczky József Dr. 10 28:09:41
Molnár Zoltán 9 23:29:33
Ureczky Dóra 8 30:54:50
Bella Gábor 8 22:56:08
Kiss Adrián Marcell 7 24:53:55
Furman András 6 24:54:20
Horváth András 5 29:07:51
Darányiné Pethő Erzsébet 5 29:03:00
Galambos Erika 5 25:59:53
Sturm Ernő 5 19:51:20
Szabó Eszter 4 27:06:40
Krakter Dániel 4 24:40:30
Ujváry András 4 24:38:00
Szilvási Maja 3 29:59:15
Zarzitzki Csilla 3 29:48:00
Kundra Csaba 3 28:20:00
Péter Zsófia 3 27:36:30
Piller Adrien 3 26:57:00
Mihályfy Gábor 3 26:11:00
Nagyné Major Katalin 2 31:29:32
Török Ilona 2 29:02:20
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 2 26:03:36
Csendesné Rózsa Diána 2 26:02:30
Barát Imola 1 27:05:30
Boha Ferenc 1 26:28:09
Hegedüs Szabolcs 1 26:15:45
Nagy Zoltán 1 24:35:12
Kovács Ferenc 1 24:28:27
Horváth Barnabás 1 20:22:30

 

 

2014. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2014. május 29-i verseny után:

Név átlag idő pont
Klenovics Attila 23:53:47 11
Róka Norbert 23:05:40 10
Ureczky Dóra 30:54:50 8
Ureczky József Dr. 28:13:14 8
Molnár Zoltán 23:29:06 8
Bella Gábor 23:00:37 6
Horváth András 29:07:51 5
Darányiné Pethő Erzsébet 29:03:00 5
Galambos Erika 25:59:53 5
Kiss Adrián Marcell 24:56:49 5
Sturm Ernő 19:51:20 5
Szabó Eszter 27:06:40 4
Krakter Dániel 24:40:30 4
Szilvási Maja 29:59:15 3
Zarzitzki Csilla 29:48:00 3
Piller Adrien 26:57:00 3
Mihályfy Gábor 26:11:00 3
Furman András 24:56:30 3
Ujváry András 24:36:36 3
Nagyné Major Katalin 31:29:32 2
Török Ilona 29:02:20 2
Csendesné Rózsa Diána 26:02:30 2
Barát Imola 27:05:30 1
Boha Ferenc 26:28:09 1
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 25:59:30 1
Nagy Zoltán 24:35:12 1
Kovács Ferenc 24:28:27 1
Horváth Barnabás 20:22:30 1

 

2014. évi Fuszekli Hendikep pontállása a 2014. március 27-i verseny után:

Név Pont március Összpont 2014
Klenovics Attila 2 5
Róka Norbert 3 5
Kiss Adrián Marcell 2 4
Molnár Zoltán 2 4
Szabó Eszter 3 4
Ureczky József Dr. 2 4
Furman András 3 3
Piller Adrienn   3
Ujváry András 3 3
Ureczky Dóra 3 3
Bella Gábor   2
Darányiné Pethő Erzsébet 2 2
Galambos Erika   2
Horváth András   2
Krakter Dániel   2
Nagyné Major Katalin 1 2
Sturm Ernő   2
Barát Imola 1 1
Boha Ferenc   1
Horváth Barnabás   1
Kovács Ferenc   1
Nagy Zoltán 1 1
Veresné Kruska Zsuzsanna Dr. 1 1

 

2013. évi Fuszekli Hendikep pontállása az utolsó, 2013. december 28-i verseny után:

Az éves pontverseny győztese a 2013. évben Klenovics Attila, akinek a decemberi Hendikep futás után átadtuk a szponzoraink által biztosított a különdíjakat!

Gratulálunk minden résztvevőnek, aki a 2013. évben velünk futott! 2014-ben a pontverseny újra indul!

Név Pont 2013
Klenovics Attila 9
Kolonics Tamás 9
Ureczky Dóra 6
Müller Olga 6
Vizi András 6
Csendesné Rózsa Diána 6
Golubics Zoltán 6
Kiss Adrián Marcell 5
Horváth András 5
Darányiné Pethő Erzsébet 4
Boha Ferenc 4
Müller Júlia 3
Meláth Ákos 3
Pál Judit 3
Molnár Zoltán 3
Krakter Dániel 3
Rózsa Brigitta 3
Németh Istvánné 3
Horváth Tivadarné 3
Tóth Blanka 3
Kis Szabolcs 3
Szilvási Maja 3
Török Ilona 3
Solymosi Kristóf 3
Pillári Henrietta 3
Gyevnár Zsuzsanna Dr. 3
Horváth Márk 3
Galambos Erika 2
Ureczky József Dr. 2
Solymosi Ferenc 2
Borbély Csaba 2
Róka Norbert 2
Bajzik Bence 2
Sturm Ernő 2
Nagy Tibor Zoltán 1
Sárközi Attila 1
Barát Imola 1
Bajzik Réka 1
Darabos Dominik 1
Ujváry András 1
Kovács Ferenc 1
Máté Sándor Dr. 1
Molnár Gábor 1
Paróczi Zsolt 1
Bella Gábor 0
Zabó Gyula 0
Sárközi András 0
Ureczky Bálint 0
Piller Adrienn 0
Bernáth Edina 0
Bánhegyi Eliza 0
Czimmerman Petra 0
Kocsisné Erdélyi Éva 0
Pusztai Zsuzsanna 0
Erdős Rita 0
Bajna Balázs 0
Klem Lotti 0
Rádics Mária 0
Szarka Ágnes 0
Kaponya Lászlóné 0
Pál Dorián 0
Jóbi Zsanett 0
Hivatal Péter 0
Drávecz Barnabás 0
Harsányi Zsolt 0
Müller Eszter 0
Horváth Zita 0
Paróczi Bálint 0
Nagyné Major Katalin 0
Darabos Dorottya 0
Barna Róbert 0
Kaviczki Szabolcs 0
Dékány István 0
Molnár Anita 0
Kling József 0
Takács Daniella 0
Bezerédi Gergely 0
Péter Zsófia 0
Kohulák Anita 0
Kovács Dániel 0
Nagy Zoltán Zottya 0
Szabó Eszter 0
Marosi János 0
Buzási Maja 0
Rátkai Petra 0
Kovács Márk 0
Hajnal László 0
Ledniczky Márk 0
Csernyák Tibor 0
Szili Mónika 0
Bajna Bence 0
Szilas Miklós 0
Palágyi Judit 0
Pataki Fanni 0
Jakab Kristóf 0
Marics Tibor 0
Nagy Zoltán 0
Vida Gábor 0
Csiker Krisztián 0
Kudranyik Éva 0
Könczöl Anett 0
Andalics Gábor 0
Tóth Csaba 0
Szerencsés Norbert 0
Dudás Dániel 0
Kishanti Martin 0
Zieger Zsolt 0
Farkas Balázs 0
Farkas András 0
Miseta Zsolt 0
Halasi Dániel 0
Sajgó Larion 0
Györék Richárd 0
Horváth Dániel 0
Horváth Barnabás 0
Csizmadia Gábor 0
Szarvas Ferenc 0
Török Krisztián 0

 

2013. évi Fuszekli Hendikep pontállása a november 28-i verseny után:

 Az éves pontverseny nyertese részére a decemberi Hendikep futás után átadjuk a különdíjat! Még nincs abszolút győztes, 6 fő esélyes a győzelemre. Ha eljönnek és javítanak a legjobb idejükön, akkor bármelyikük lehet az év legjobb Hendikep futója!

Név Össz pont
Kolonics Tamás 9
Klenovics Attila 6
Csendesné Rózsa Diána 6
Golubics Zoltán 6
Müller Olga 6
Vizi András 6
Kiss Adrián Marcell 5
Horváth András 5
Boha Ferenc 4
Molnár Zoltán 3
Krakter Dániel 3
Gyevnár Zsuzsanna Dr. 3
Horváth Márk 3
Horváth Tivadarné 3
Kis Szabolcs 3
Németh Istvánné 3
Pál Judit 3
Pillári Henrietta 3
Rózsa Brigitta 3
Solymosi Kristóf 3
Szilvási Maja 3
Tóth Blanka 3
Török Ilona 3
Ureczky Dóra 3
Galambos Erika 2
Bajzik Bence 2
Borbély Csaba 2
Darányiné Pethő Erzsébet 2
Róka Norbert 2
Solymosi Ferenc 2
Sturm Ernő 2
Ureczky József Dr. 2
Bajzik Réka 1
Barát Imola 1
Darabos Dominik 1
Kovács Ferenc 1
Máté Sándor Dr. 1
Meláth Ákos 1
Molnár Gábor 1
Paróczi Zsolt 1
Ujváry András 1

 

 

2013. évi Fuszekli Hendikep pontállása az október 31-i verseny után:

Név Össz pont
Kolonics Tamás 9
Müller Olga 6
Vizi András 6
Csendesné Rózsa Diána 6
Golubics Zoltán 6
Horváth András 5
Kiss Adrián Marcell 5
Boha Ferenc 4
Horváth Tivadarné 3
Németh Istvánné 3
Krakter Dániel 3
Tóth Blanka 3
Klenovics Attila 3
Szilvási Maja 3
Rózsa Brigitta 3
Ureczky Dóra 3
Kis Szabolcs 3
Török Ilona 3
Pál Judit 3
Solymosi Kristóf 3
Pillári Henrietta 3
Gyevnár Zsuzsanna Dr. 3
Molnár Zoltán 3
Horváth Márk 3
Galambos Erika 2
Ureczky József Dr. 2
Solymosi Ferenc 2
Darányiné Pethő Erzsébet 2
Borbély Csaba 2
Róka Norbert 2
Bajzik Bence 2
Sturm Ernő 2
Kovács Ferenc 1
Paróczi Zsolt 1
Ujváry András 1
Barát Imola 1
Bajzik Réka 1
Darabos Dominik 1
Máté Sándor Dr. 1
Meláth Ákos 1
Molnár Gábor 1

 

2013. évi Fuszekli Hendikep pontállása az augusztus 29-i verseny után:

Név Össz pont
Kolonics Tamás 9
Csendesné Rózsa Diána 6
Golubics Zoltán 6
Vizi András 6
Boha Ferenc 4
Horváth Márk 3
Solymosi Kristóf 3
Molnár Zoltán 3
Kis Szabolcs 3
Török Ilona 3
Göndöcz Attila 3
Pillári Henrietta 3
Gyevnár Zsuzsanna Dr. 3
Tóth Blanka 2
Róka Norbert 2
Kiss Adrián Marcell 2
Ureczky József Dr. 2
Pál Judit 2
Solymosi Ferenc 2
Borbély Csaba 2
Müller Olga 2
Galambos Erika 2
Bajzik Bence 2
Sturm Ernő 2
Ujvári András 1
Molnár Gábor 1
Barát Imola 1
Bajzik Réka 1
Darabos Dominik 1
Máté Sándor Dr. 1
Meláth Ákos 1

 

 

2013. évi Fuszekli Hendikep pontállása a júniusi verseny után:

Név Pont 06.27 Össz. pontszám
Kolonics Tamás   8
Vizi András 3 6
Boha Ferenc   4
Golubics Zoltán 3 3
Kis Szabolcs   3
Török Ilona   3
Göndöcz Attila   3
Pillári Henrietta   3
Gyevnár Zsuzsanna Dr.   3
Pál Judit 2 2
Ureczky József Dr. 2 2
Molnár Zoltán 1 2
Sturm Ernő   2
Solymosi Ferenc   2
Borbély Csaba   2
Müller Olga   2
Galambos Erika   2
Bajzik Bence   2
Molnár Gábor 1 1
Barát Imola   1
Bajzik Réka   1
Darabos Dominik   1
Máté Sándor Dr.   1
Meláth Ákos   1

 

2013. évi Fuszekli Hendikep pontállása a februári verseny után:

Név Február Össz pont
Boha Ferenc 1 4
Gyevnár Zsuzsanna Dr. 3 3
Pillári Henrietta 3 3
Göndöcz Attila   3
Borbély Csaba 2 2
Solymosi Ferenc 2 2
Müller Olga   2
Meláth Ákos 1 1
Máté Sándor Dr.   1

 

2013. évi Fuszekli Hendikep pontállása a januári verseny után: (csak a pontot szerzők)

Név Pont január Pont 2013.
Göndöcz Attila 3 3
Boha Ferenc 3 3
Müller Olga 2 2
Máté Sándor Dr. 1 1

 

2012. évi Fuszekli Hendikep pontállása a decemberi verseny után: 

 

A 2012-es évben a Fuszekli Hendikep pontversenyét Bella

Gábor nyerte 19 ponttal és 10 hendikep futással!

 

Hely Név Összesen
1. Bella Gábor 19
2. Singlár László 17
3. Andalics Gábor 16
3. Molnár Gábor 16
3. Nagyné Major Katalin 16
4. Dr. Ureczky József 13
5. Csizmadia Gábor 12
5. Horváth Dániel 12
5. Nagy Zoltán 12
6. Molnár Zoltán 11
6. Sárközi Attila 11
7. Miseta Zsolt 10
8. Sturm Ernő 9
8. Zieger Zsolt 9
9. Kovács Ferenc 8
10. Kudranyik Éva 7
10. Marics Tibor 7
10. Miklós István 7
10. Szarvas Ferenc 7
10. Török Krisztián 7
11. Andalics Annamária 6
11. Borbély  János 6
11. Dr. Veresné Kruska Zsuzsanna 6
11. Gelencsér Tibor 6
11. Hajdu Miklós 6
11. Szili Krisztina 6
11. Tóth Csaba 6
12. Bozsó Zoltán 5
12. Dr. Máté Sándor 5
12. Schiszler László 5
12. Szerencsés Norbert 5
12. Szili Mónika 5
13. Hegedüs Norbert 4
13. Hegedüs Szabolcs 4
13. Vida Gábor 4
13. Virág Gyula 4
14. Nevelős László 3
14. Ujj Tibor 3
14. Ujvári András 3
14. Zadravecz Károly 3
14. Zsebi Bálint 3
14. Zsebi Károly 3
15. Csiker Zsuzsanna 2
15. Felvégi Ferenc 2
15. Jánosek Edina 2
15. Pánovics Péter 2
15. Paróczi Zsolt 2
15. Part Norbert 2
15. Péntek Zsolt 2
15. Solymosi Ferenc 2
16. Csiker Krisztián 1
16. Golubics Zoltán 1
16. Kovács Zoltán 1
16. Kovalik Zoltán 1
16. Müller Olga 1
16. Nagy Tibor Zoltán 1

 

2012. évi Fuszekli Hendikep pontállása a novemberi verseny után:

Hely Név Össz pont Futás szám (Hendikep)
1 Bella Gábor 17 9
2 Singlár László 16 7
3 Andalics Gábor 14 8
3 Molnár Gábor 14 9
4 Nagyné Major Katalin 13 8
5 Csizmadia Gábor 12 7
5 Dr. Ureczky József 12 6
6 Horváth Dániel 11 6
6 Nagy Zoltán 11 5
6 Sárközi Attila 11 6
7 Molnár Zoltán 9 6
7 Sturm Ernő 9 5
7 Zieger Zsolt 9 4
8 Miseta Zsolt 8 6
9 Marics Tibor 7 4
9 Miklós István 7 5
10 Andalics Annamária 6 3
10 Borbély  János 6 4
10 Dr. Veresné Kruska Zsuzsanna 6 2
10 Hajdu Miklós 6 3
10 Kovács Ferenc 6 3
10 Szarvas Ferenc 6 4
10 Tóth Csaba 6 3
11 Bozsó Zoltán 5 3
11 Schiszler László 5 2
11 Szerencsés Norbert 5 3
11 Szili Mónika 5 2
12 Dr. Máté Sándor 4 2
12 Hegedüs Norbert 4 2
12 Hegedüs Szabolcs 4 2
12 Kudranyik Éva 4 2
12 Török Krisztián 4 2
12 Vida Gábor 4 2
12 Virág Gyula 4 3
13 Gelencsér Tibor 3 1
13 Nevelős László 3 1
13 Szili Krisztina 3 1
13 Ujj Tibor 3 2
13 Zadravecz Károly 3 1
13 Zsebi Bálint 3 1
13 Zsebi Károly 3 1
14 Csiker Zsuzsanna 2 2
14 Felvégi Ferenc 2 1
14 Jánosek Edina 2 2
14 Pánovics Péter 2 1
14 Paróczi Zsolt 2 2
14 Part Norbert 2 1
14 Péntek Zsolt 2 1
14 Solymosi Ferenc 2 2
15 Csiker Krisztián 1 1
15 Golubics Zoltán 1 1
15 Kovács Zoltán 1 1
15 Kovalik Zoltán 1 1
15 Müller Olga 1 2
15 Nagy Tibor Zoltán 1 1
16 Argay Angéla 0 0
16 Baja János 0 0
16 Bánovics Éva 0 0
16 Benczés Norbert 0 0
16 Berta Gábor 0 0
16 Bodor Csaba Richárd 0 0
16 Czimmerman Petra 0 0
16 Csáki Emese 0 0
16 Csapóné Szarka Edit 0 0
16 Cser István 0 0
16 Csernyák Tibor 0 0
16 Darabos Dominik 0 1
16 DePauli Valerio 0 0
16 Dobos Alexandra 0 0
16 Ertl Ottó 0 0
16 Farkas Roland 0 0
16 Ferencz Norbert 0 0
16 Funtek Frigyes 0 0
16 Füzi Péter 0 0
16 Gáts András 0 0
16 Gombocz Csaba 0 0
16 Göndöcz Attila 0 1
16 Hideg Regina 0 0
16 Holán Krisztián 0 0
16 Horváth István 0 0
16 Horváth Tivadar 0 0
16 Horváth Tivadar Ifj. 0 0
16 Horváth Tivadarné 0 0
16 Hummel Katalin 0 0
16 Jónás Regina 0 0
16 Kishanti Martin 0 0
16 Kocsisné Erdélyi Éva 0 0
16 Könczöl Anett 0 0
16 Krakter Dániel 0 1
16 Ladiszlai Géza 0 1
16 László Imre 0 0
16 Lepenye Krisztián 0 1
16 Major András 0 0
16 Major Bence 0 0
16 Meláth Ákos 0 0
16 Molnár Csaba 0 0
16 Müller István 0 0
16 Nagy Abonyi Zoltán 0 0
16 Naszódi Zsolt 0 0
16 Pajor Gerjén 0 0
16 Pajor Petúr 0 0
16 Pál Dorián 0 1
16 Papp Bálint 0 0
16 Péntek Ábel 0 0
16 Perczelné Káli Gabriella 0 0
16 Pintér Bálint 0 0
16 Pusztai Zsuzsanna 0 0
16 Rátóti Zoltán 0 0
16 Róka Norbert 0 0
16 Somogyi András 0 0
16 Somogyi Nóra 0 0
16 Szél Bálint 0 0
16 Szerecz Donát 0 0
16 Tulipán Gyula 0 0
16 Udvari Balázs 0 0
16 Ujvári András 0 0
16 Váczi Miklós Domokos 0 0
16 Vámos Laura 0 0
16 Varga Tamás 0 0
16 Vidáné Csendes Cecília 0 0
16 Vörös Bálint 0 0
16 Zabó Gyula 0 0
16 Zsille Péter 0 0

 

 

Hírek

  • K&H futás
    2012-09-23 21:09:47

    A 2012.évi Kaposvári  K&H futás képeit a Fuszeklisekről itt nézhetitek meg:

    www.bit.ly/S6H4Zp

     

     

     

     

     

     

     

  • Pénteki Fuszekli futások
    2012-06-04 14:25:52

     

    2012.06.08. péntek:

    Péntek esti Fuszekli futás a Desedára.
    Gyülekező 17:45-18:00 között a sportcsarnok parkolójában.
    Indulás 18:00-kor.

     


  • Fuszekli Telihold, éjszakai futás, 2 távon
    2012-06-04 14:24:05

    2012.06.07. csütörtök:

    Fuszekli Telihold, éjszakai  futás, 2 távon

    Rajt: kardosfai bekötőút (67-es út felöli vége)

    1. táv: Kardosfa és vissza (kb.17 km)

    2.táv: Ropoly, vadászház és vissza (kb.8km)

    Gyülekező 19:45-től a sportcsarnok parkolójában!

    Indulás: 20:00

    A közös utazás miatt jelentkezz a fuszekise@gmail.com e-mail címen, feltüntetve, hogy "csak" utas szeretnél lenni, vagy autóval jössz, és  az "utaztató" lehetőség is adott. Természetesen közös utazás esetén  az utazás költségeit megosztjuk !

    Frissítőt és lámpát (piros és fehér is ) hozz magaddal!

    Ha nem akarsz futni, kísérheted a csapatot bringával is !

     

     

  • Pénteki Fuszekli futások
    2012-05-29 18:45:40

    Péntek esténként , 18:00-kor  futást tervezünk a desedai kerékpárúton, közös indulással.

    Gyülekező 17:45-től a sportcsarnok előtti parkolóban.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk !

     

     


     

     

     


  • Fuszekli Hendikep!
    2012-04-19 21:50:35

    Május 31-én ismét Fuszekli Hendikep!

    17:30-tól várunk minden érdeklődőt a sportcsarnoknál, a futópályán !

     

     

     

     

    Tervezett időpont: 2012.05.04. (időjárás függvényében változhat)

    Rajt: kardosfai bekötőút (67-es út felöli vége)

    1. táv: Kardosfa és vissza (kb.17 km)

    2.táv: Ropoly, vadászház és vissza (kb.8km)

     

    A csodálatos hangulatról a jó társaságon kívül a zselici fényszennyeződésmentes csillagos égbolt park és a telihold  is gondoskodik.

    Gyülekező 19:45-től a sportcsarnok parkolójában, keresd a Fuszekli molinót!

    Indulás: 20:00

     

    A közös utazás miatt jelentkezz a fuszekise@gmail.com e-mail címen, feltüntetve, hogy "csak" utas szeretnél lenni, vagy autóval jössz, és  az "utaztató" lehetőség is adott. Természetesen közös utazás esetén  az utazás költségeit megosztjuk !

    Frissítőt és lámpát (piros és fehér is ) hozz magaddal!

    Ha nem akarsz futni, kísérheted a csapatot bringával is !

    Telihold előtti utolsó héten időjárás függvényében az időpont változhat, természetesen erről is tájékoztatunk..

  • Fuszekli Hendikep 04.26.
    2012-04-18 19:35:15

    2012.04.26. 18:00-kor ismét Fuszekli Hendikep

    Várunk szeretettel egy jó hangulatú , 5 km-es futásra  a sportcsarnok atlétikai pályáján.

    Nevezési díj:500 Ft

    Fuszekli tagoknak : 200 Ft

    Felmérő futásnak nincs nevezési díja

    Részleteket itt olvashatsz:

    http://fuszekli.freewb.hu/hendikep-szabalyai

  • dr Tímár András előadása
    2012-03-06 07:17:55
    Merre visz az utam? ...JUST FOR FUN... :)
    Előadás sorozatunk következő vendége  dr Tímár András .

    Az előadás helyszíne: Városi Sportcsarnok Tanácsterem

    Időpontja :2012.03.30 18:00
    Belépő: 300 Ft
    Fuszekli tagoknak ingyenes.

    Részletek az előadásról és a támáról eseményeink menüpont alatt.

  • Fuszekli Hendikep 03.29.
    2012-03-06 07:14:23

    Ismét Ne mondj, hanem fuss csütörtök5-t !

    A Fuszekli Hendikep versenysorazat 2. fordulójához közeledünk.

    Március 29-én várunk szeretettel egy jó hangulatú , 5 km-es futásra  a sportcsarnok atlétikai pályáján.

    Nevezési díj:500 Ft

    Fuszekli tagoknak : 200 Ft

    Felmérő futásnak nincs nevezési díja

  • Pécs-Harkány
    2012-03-06 06:56:40

    Pécs – Harkány
    2012.03.04.

    Az elmúlt vasárnap megrendezésre került a 28. Pécs-Harkány országúti futóverseny. A PVSK által szervezett verseny 25 km-én 417 egyéni és 94 db 3 fős csapat vett részt.

    A szervezés a megszokott módon kiváló volt, frissítés a megfelelő helyen és megfelelőképpen rendelkezésre állt, a segítők készségesek, a csomag- és személyszállítás megoldott, madárcsicsergés, langya szellő, mérsékelt napsütés és a végén a mennyei izomlazító fürdő!

    A szervezők igazán mindenre gondoltak.

    A kaposvári FUSZEKLI elvitte a tavaszt a mediterrán tavaszba Mihályné Balatincz Rita személyében, aki a nőknél 47-dikként, korosztályában 3-dikként érkezett be 2.28.31 órás eredményével.

    És elvitte az „őszt” is a tavaszba Csapó László által, aki a 248. helyezést érte el, a férfiaknál 216., míg korosztályában 21. lett. Eredménye: 2.15.53.

    A FUSZEKLI versenyzőin kívül más kaposvári futók is teljesítették a távot egyénileg és csapatban egyaránt.

    Mindenkinek gratulálunk. Ezen a versenyen is csak nyerni lehetett !

     

  • Fuszekli Hendikep 02.23.
    2012-02-07 08:16:07

    Ne mondj, hanem fuss csütörtök5!

    Február 23-án kerül sor az első Fuszekli Hendikep futásra.

    A verseny leírását elolvashatod honlapunkon és facebook oldalunkon is.

    Előnevezni a fuszeklise@gmail.com email címen lehet február 21-ig, név, születési idő és email cím megadásával.

    Minden érdeklődőt szertettel várunk !

Weboldal készítés ingyen

Szavazás

Tetszik az oldalunk?
Nem
Igen
Asztali nézet